2015. július 23., csütörtök

Nyári bakancslista

Gyerekkorban a nyár egy olyan tökéletes és boldog időszak volt, amikor igazán semmire sem volt gondunk. Nem kellett tanulni, nem kellett iskolába/óvodába menni, nem kellett korán kelni, meleg volt, sütött a nap és az a 3 hónap csak a miénk volt! Amióta dolgozom, nagyon hiányoznak a gyerekkori nyarak, bár már jóval korábban – kb középiskola környékén – észrevettem, hogy olyan, mintha sokkal rövidebbek lennének a nyári szünetek… Nem tudom, ki hogy van vele, de ahogy öregedtem, a végtelennek tűnő nyár egyre rövidebb lett.

Amikor kézhez kaptam a scrapfellow csomagját, valahogy a régi gyerekkori nyarak jutottak eszembe... hihetetlenül inspiráló volt, az egész készletből áradt a meleg, a napsütés, a vidámság, a bohóckodás, a mosolygós, kiskori érzések... Éppen ezért összeállítottam egy kis bakancslistát erre a nyárra (ami amúgy egész véletlen épp egy kihívás is volt a Scrapbookosok csoportban is, ugyanis Flóra a maga 25-ös listájával mindenkit lázba hozott egy hasonló elkészítésére), amit továbbfejlesztettem arra, hogy gyerekkoromban mi tette igazivá a nyarakat... 25 apróság, amit ezen a nyáron MINDENKÉPP szeretnék újra megvalósítani, hogy ha csak zanzásítva is (nagyjából 2 hetem lesz majd szabad), de visszahozzam azokat a programokat, amiktől a nyár nagybetűs NYÁR lett; amikor pedig beköszönt az ősz (hopp, be is borult az ég erre a szomorú gondolatra), ezeket az élményeket albumba is szeretném rendezni :) 

Bakancslistám alapjaként a kedvenc papírom használtam a júniusi készletből (asszem, ezennel végleg eldőlt bennem, hogy a KIT Klub KELL!), ami a csíkos - oldalt rózsaszín-sárga mintás lett. Erre aztán rávarrtam még másik három papírból egyet-egyet, ügyelve arra, hogy a rózsaszínes- sárgás-kékes vonalat tartsam, ami az alappapírban megjelenik. Színesre szerettem volna, mert a nyár számomra mindig egy csodálatos szín kavalkád. :)

Az írógépem egy ideig sztrájkolt, de szerencsére erre az oldalra ő is kedvet kapott, így a listám azzal írtam meg, majd pontonként ragasztottam fel kis csíkokban, így az alatta lévő papír sem tűnt el teljesen. Beleszerettem a finom pihe-puha sárga szalagba, így az került a szöveg mellé függőlegesen, illetve ebből kötöttem egy kis masnit is alulra. A masni viszont magányosnak tűnt, szóval köré kezdtem pakolgatni a díszítőelemeket... odapróbálgattam őket, ami tetszett, az maradt :) A citromos pausz az egyik nagy kedvencem, de mivel túlságosan átütött rajta a csíkos papír, így fehér alapkartonra ragasztottam media glue-val, és úgy raktam az oldalra. az egész citromot 3D ragasztókockával tettem rá, hogy kicsit kiemelkedjen a síkból. Erre jött a sok-sok kedvenc öntapadós chipboard és címke, amiből alig győztem válogatni, rengeteg illett volna ide!! A varrásból megmaradt cérnából itt-ott tettem a díszítés alá is, illetve a kedvenceim - a szóbélyegzők - is kaptak egy kis szerepet. Először aggódtam, hogy az amúgy is feliratos oldalra nem illenek majd a címkék és a feliratos díszek, de összességében mégis tetszik az egész :)


A legvégén még pacáztam is itt-ott (nem is én lennék, ha nem), és végül késznek nyilvánítottam... sajnos a ScrapFellow kreatív csapatába nem kerültem be, de talán ez most így is volt jól. A költözés és egyéb hercehurcáim miatt amúgy sem tudtam volna most még teljes gőzzel benne lenni, így remélem, lesz majd még alkalmam máskor is jelentkezni. Addig is, a kész oldal:







5 megjegyzés:

  1. Hú de jó lett, igazi pakolós nyalánkság. Öröm olvasni a soraid, az embernek kedve támad scrappelni. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöööm!! :) Hát scrappelésre fel! Bár...ebben a melegben elég nehéz nekiállni :)

      Törlés
  2. Dorka! Jól néz ki! Kívánom, hogy mind sikerüljön :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De meglepődtem, hogy te is írtál rá :D Köszönöm!! :))

      Törlés