2015. július 29., szerda

ScrapFeszt - avagy oldal egy profinak :)

Ahogy tavaly (meg talán régebben is, de azt nem tudom), úgy idén is megrendezésre került Tarjánban a SrapFESZT, ami nem a hagyományos értelemben vett tábor. 
Ebbe a táborba - kizárólag meghívásos alapon - azok a lányok szoktak menni, akik már kicsit régebb óta scrappelnek, már nem nagyon járnak el a "lelkes amatőrök" közé a tanfolyamokra - elvégre van, aki már 8-10 éve csinálja -, esetleg nem jutott el az idei 2 tábor egyikére sem, vagy csak szimplán van olyan szerencsés, mint én, hogy kezdő létére elhívták. :) Nagyon izgatott voltam, megtisztelő volt a lehetőség, és alig vártam, hogy tanulhassak tőlük  :)

Sajnos a költözés miatt kicsit összecsúszott a nyaram, most gőzerővel pakolok/szanálok/fejben rendezgetek és logisztikázok, így le kellett mondanom a részvételem - amit borzasztóan sajnáltam, de nagyon bízom benne, hogy talán jövőre is meghívnak. A fotócserés játékra viszont már azelőtt jelentkeztem, hogy le kellett volna mondanom a tábort, így mindenképpen el akartam készíteni :) Veka fotóját kaptam, ami egyrészt nagyon tetszett - jó színek vannak, nem fogok szenvedni vele, hogy semmi nem illik hozzá - , másrészt kicsit meg is ijedtem, elvégre elég nehéz olyasvalakinek oldalt csinálni, akinek már akkor követtem a blogját, amikor még papírhoz sem nyúltam soha... röviden tömören be voltam sz@rva, na. :D A nyomtatóm is épp most sztrájkolt - manapság nem vagyok a gépek barátja -, kifogyott a patronom, így Flóra mentett meg és nyomtatta ki nekem a fotót - színesben. Sajnos ez nem passzolt annyira az elkészült oldalamhoz, így megoldottam, hogy fekete-fehérben is meglegyen a kép - íííígy már tetszett!!!

A tábor előtti este leültem, hogy a sok-sok inspiráció gyűjtése után végre TÉNYLEG nekikezdjek az oldalnak. A választott liftelendő oldal végül ez volt: 


Aztán persze az előkészületeknél szembesültem az első akadállyal: elfogyott a fehér alapkartonom... sírni tudtam volna :/ Aztán tök véletlen a több tonna papírom közt találtam egyet, ami fehér, fekete pöttyökkel... na de ezen nagyjából lehet ugye segíteni, gyorsan maszkoló szalaggal rögzítettem a papírom (így nem kunkorodik fel ANNYIRA), lekentem gessoval az egészet, így már csak átsejlik rajta a sok-sok pötty :) Problem solved. Jöhetnek a színek: az eredetin szerintem víz- vagy anilinfestékkel készültek a pacák, de én lusta voltam külön vizet vinni az asztalhoz - igen, MINDIG elfelejtem...-, így inkább előkaptam a kis distress párnáim (narancs, citrom, kék, rózsaszín), nyomkodtam velük párat egy kis nejlonra (asszem valamelyik stencil csomagolása lehetett), besprickoltam vízzel a gessozott oldalam, és belenyomkodtam a tintás fóliát. Tökjó hatása lett! Hőlégfúvóval még kergettem kicsit a vizes tintát, végül ilyen lett (nem ilyen sárga, csak este ilyenek a fények...):


Ezt követően - szintén gessoval - stencileztem a papírra, jobb felülre kis háromszögeket (utólag belegondolva jobb lett volna csak ennél maradni, de TeaBogi oldalain is olyan szépek a különbözőek...), bal alulra pedig levélmintákat. Sajnos ez utóbbi kissé elfolyt, de összességében mégis tetszett a hatása. :) Eztán kicsit bélyegeztem is, majd jött a neheze: réétegezzünk! Na, ebben még mindig nem vagyok valami profi. De hát mi másra valóak az elrakott papírfecnik, mint arra, hogy ilyenkor jól elhasználjuk őket: a kedvenc maradékjaimból válogatva (pár óra alatt, de psszt) végül sikerült összelegozni a kép alatti rétegzést. Ilyenkor jön a neheze, fel kéne ragasztani. :D Fotóz, majd fotó alapján ragasztgat. Nem lett ugyanolyan, de nekem bejön. :) A kép maga kapott egy kis fehér keretet, a rétegzés után/közben odabiggyesztettem a kedvenc I AM készletemből a 3 kis tollat - nem, ezek sajnos nem kivágatok, egy PL kártyát szentségtelenítettem meg és használtam erre a célra -, plusz itt is felhasználtam a SF KIT klub díszítőelemeit. Végül picit pacáztam, írtam, firkálgattam... és végülis késznek nyilvánítottam. Íme. :)







Péntek este leugrottam a lányokhoz, hogy levigyem az oldalt, és a legnagyobb elismerés volt, hogy Vekának tetszett az oldal. :) Megnyugodtam, így (bár nehezen hagytam ott őket) indultam is vissza Budapestre. :)

Amiket felhasználtam: 
- Gesso
- Fekete alkoholos filc
- SF bélyegző - virág (SF KIT Klub júniusi készlet)
- ScrapTábor chipi (NCsD, Szedresi táborban kapott ajándékcsomagjából)
- SF címkék (júniusi KIT klub)
- Fehér cérna
- Fekete mist (Pentart)
- Maradék papírok
- Pauszpapír


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése