2014. május 19., hétfő

Anyák napi album

Előre jelzem, időben készen lett, csak posztolni nem tudtam még róla :) Mint azt legtöbben, akik olvasnak tudják, édesanyám idén 21 éve, hogy nincs velem/velünk. Viszont ott volt nekünk Bince, akivel hol így, hol úgy álltunk, de mindig adott egy biztonságot nekünk. Olyat, amit csak egy anya adhat, pedig mi nagyon nehezen fogadtuk el őt. Utólag belegondolva velem aztán extra nehéz dolga volt, és ezúton is köszönöm neki, hogy - bár talán nem mindig a legjobb módon, de - elviselt. Felnevelt. És szeretett minket.

Részt vettem egy újabb online tanfolyamon scrapfellow-éknál. Sajnos most nem Szilvié volt, de Noémi tanfolyama is mondott később is hasznosítható tökjó tippeket :) Ráadásul az aquarell-technikába is belekóstoltam, amiben ugyan lehetnék jobb is, de mindenképp jó móka kísérletezni - szóval nem adom fel a próbálkozást. :) emellett sajnos Edit májusi tanfolyamán nem tudtam részt venni, de mivel ki volt fizetve az alkalom, így "becseréltem" az anyák napi alkotócsomagjára, amiből ebben az albumban is használtam fel díszítőelemeket :)

Laurának köszönhetem, hogy sikerült jó fotókat találni, nálam elég sok fénykép beragasztós albumban van, így azokat sajnos nem tudtam felhasználni. Azt is köszönöm neki, hogy nem haragudott rám, amiért egy az egyben felhasználtam őket, és nem digitalizáltam be előtte. És főleg azt köszönöm neki, hogy besegített a legnehezebb részbe: segített verseket választani, és az utolsó pár oldal design-ját is együtt eszeltük ki. :)

A hatás pedig nem maradt el! Volt kis pityergés, meghatódás, köszönet és többszöri megnézegetés, valamint dicsekedés vele a facebookon és a kollégáknak :) Azt hiszem, erre mondják, hogy TOTÁL megérte dolgozni vele. És talán kicsit annál is jobban.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése